Megélénkült a befektetési célú lakáspiac
A végtörlesztés miatt csökkenő lakásárak és a bizonytalan gazdasági környezet sok befektetési célú vásárlót vonzott a lakáspiacra, az arányuk decemberben már elérte a 24 százalékot, januárban pedig eddig az összes vevő 31 százaléka vásárolt lakást befektetési céllal – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel csütörtökön. A felmérésből kiderül: a befektetési célú vevők valamivel több mint a fele budapesti lakást vásárolt. Az élen 13 százalékkal a VII. kerület állt, itt az átlagos lakásméret 49 négyzetméter, az ár pedig 12,1 millió forint volt. Második a XIV. kerület (Zugló), 12 százalékkal, 44 négyzetméterrel és 10,5 millió forintos vételárral. Az ötödik helyezett IX. kerület (Ferencváros) részesedése a befektetési vásárlásból 10 százalék, az alapterület 67 négyzetméter, az átlagos vételár pedig 21,8 millió forint.
A befektetési vásárlók egyharmada 30 és 40 év közötti, a nyugdíjba készülődő, illetve már nyugdíjas 60 éven felüliek viszont mindössze 11 százalékkal részesednek ebből a piacból. A vásárlók 38 százaléka vállalkozó, 16 százaléka felső-, míg 14 százaléka középvezető. A második helyen álló beosztott státuszúak 17 százalékkal részesednek a piacból. A legdrágább lakásokat – átlagosan 17,6 millió forintért – a felső vezetők vásárolták, őket követik a vállalkozók, 12,4 millió forinttal. (MTI)
