A végtörlesztés ellenére is 10 százalékot esett az ingatlanpiac

Szerző újlakáspiac

A Duna House adatai szerint a tavalyi évben decemberben volt a legtöbb adás-vételi tranzakció. A kiugróan magas teljesítmény a végtörlesztésnek volt köszönhető, amely várhatóan a januári hónapban is éreztetni fogja még hatását. Éves szinten 2010-hez képest 10 százalékkal csökkentek az adás-vételi tranzakciók száma.

A Duna House adatai szerint amíg a november hónap a január-októberi időszak átlagos havi tranzakciószámhoz képest 25 százalékos emelkedést mutatott, addig a december ugyanezen átlaghoz képest már 35 százalékkal jelez többet.

Az év utolsó havának 8 740 darabos ingatlan adás-vételi száma 2011 csúcshónapja lett és ez egyértelműen a végtörlesztésnek tudható be. Decemberben szinte minden harmadik lezárt ügylet esetén az eladó nyilatkozata alapján a végtörlesztés volt a motiváció.

 

Forrás: Duna House

Mivel január 30-ig van lehetőség a végtörlesztés lezárására, így várhatóan az idei első hónap is még intenzív lesz. Akik lakáseladásból kívánnak végtörleszteni, azoknak nem árt sietni, ugyanis a módosított szabályok értelmében a vételárnak január 30-ig meg kell érkeznie az adós folyószámlájára.

Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője korábban elmondta, hogy a decemberi adatok szerint már 30 százalékra nőtt a végtörlesztés miatt eladott ingatlanok aránya az összes tranzakcióból. Ez a szám októberben 12 százalék, novemberben pedig 19 százalék volt.

A Duna House 2011-es teljes évre vonatkozó országos adás-vételi tranzakciók darabszámát 80 500-ra becsülte meg. A Központi Statisztikai Hivatal első féléves előzetes adata csak 2,75 százalékkal tért csak el a DH-TB becslésétől, így minden bizonnyal az egész éves adat is fedi a valóságot. Ez alapján elmondható, hogy a 2009 és 2010-es évek 90 ezer körüli tranzakciószámához képest 2011-ben több mint 10 százalékos darabszám csökkenéssel zárt az ingatlanpiac.

privatbankar
——————————————————————————————————————————

Számoljunk egy kicsit. Nézzük meg hány lakást adtak el az országban végtörlesztés miatt.

Októberben a 6.595 eladásból 12% = 791 db

Novemberben a 8.194 eladásból 19% = 1.557 db

Decemberben a 8.740 eladásból 30% = 2.622 db

Ez 2011-ben összesen 4.970 db végtörlesztés miatt eladott lakást jelent. (Ez szerintem meglepően alacsony szám, de hát ez van…) Ez az éves forgalom 6%-át jelenti.

A minap elcsíptem egy nyilatkozat félét a televízióban, ott azt közölte valaki megmondó, hogy 86.000 végtörlesztést zártak le eddig és még vagy 160.000-en vannak bejelentkezve. Ha csak szűk ötezer adós finanszírozott lakáseladásból, akkor eddig 81.000 adós a cihából rázta ki az összeget, vagy áthitelezett forintra.

És, ha igazak a közölt számok (még 160.000-en bejelentkeztek), akkor még legalább 150.000-en a lakás eladása nélkül fogják előteremteni a végtörlesztésre szánt összeget.

Hét én nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a számháborúból.

Egy hozzászólás to “A végtörlesztés ellenére is 10 százalékot esett az ingatlanpiac”

Hozzászólás