A ház eladó! Már a külföldiek is menekülnek az ingatlanpiacról

Szerző újlakáspiac

Nyolcvan éve nem volt ilyen mélyponton az építőipar; évtizedek óta nem épült olyan kevés új lakás, mint az idén. Somogyban egyes szakértők katasztrofálisnak minősítik az ágazat helyzetét; csődökre és nagyarányú leépítésre várnak.

Zsugorodó gazdasági teljesítmények és tönkrement vállalkozások. Fekete évként vonul a szakkönyvekbe a 2011-es gazdasági év – vont gyorsmérleget több somogyi, az ingatlanszakmában közismert szakember. Szerintük a vártnál is lesújtóbb állapotok alakultak ki. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzéséből kiderült: az építőipar teljesítménye 10 százalékkal csökkent. Sokan úgy tartották: a gyászos esztendőnek kikiáltott 2010-et képtelenség alulmúlni. Sikerült. Amíg tavaly, az első háromnegyedévében 318 lakást építettek Somogyban, addig az idén mindössze 191 készült el.

Az egyik somogyi építőipari vállalkozás tulajdonosa azt mondta: ma már csak apróbb munkákból és a tartalékokból élnek. Második éve nincs nagyobb megrendelésük, áll a piac, reménytelen a helyzet.
– Ahogy hallani, évtizedek óta nem épült ilyen kevés új lakás az országban – így az egykor sok százmilliós forgalmú cég vezetője. – Amióta az eszemet tudom, cégünk soha nem volt ennyire kiszolgáltatott állapotban.

Vállalkozásuk bő másfél évtized alatt új lakások tucatjait építette fel. S nem csak átadták, hanem zömét tempósan értékesítették. Az elismert cégvezető álmában se gondolta volna, hogy ennyire rapid módon bukik kerül az ingatlan-ágazat. Átok ül a szakmán – szerinte a gazdasági-pénzügyi problémák következményeként az a vállalkozó sem örülhet felhőtlenül, aki manapság csodák csodájára munkát talál. Ha ugyanis “elfelejt fizetni” a fővállalkozó, szinte előre borítékolható, hogy fejre áll a vállalkozás és ezzel együtt további cégeket ránt magával.

Székelyfi József, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) kaposvári elnöke úgy látja: az új lakásépítés számának drámai visszaesése túlmutat az ágazati gondokon.
– Ez az eredménye, hogy a gazdaságot olyanok irányítják, akik nem értenek hozzá – fejtette ki. – Sajnos, a negatív következmények igen hamar begyűrűznek más területekre is. Ha nincs megrendelés, leépítésekről döntenek a cégvezetők, s később elkerülhetetlenné válnak a további elbocsájtások.

Dicséretes önuralommal tűrik a nehézségeket az építőiparhoz kapcsolódó vállalkozások – így látja Csúcs Tibor, a kaposvári Basha ingatlanközvetítő kft. ügyvezető igazgatója. 1999. óta – amióta cégük a piacon van –, ilyen gyatra évük nem volt. Karácsonyig közel 70 százalékos visszaesést mértek, a múlt évhez képest nagyjából ennyivel kevesebb lakást értékesítettek. A szakember rámutatott: globális gondokról van szó építőiparban. Mely nem csupán a beruházókat és a kivitelezőket sújtja, hanem hátrányosan érinti az ingatlan-bizniszben érdekelt cégeket is.
– A bankok többsége hihetetlenül szigorúan vizsgálja, hogy kinek, milyen feltételek közepette ad a pénzt – így a cégvezető. – A probléma, hogy az ingatlanfejlesztők is alig jutnak hitelhez, nyilván számos pénzintézet attól tart, hogy beragad a pénzük vagy a reméltnél csak jóval később jutnak a kihelyezett összeghez. Ezzel bezárult a kör, s félő, hogy újabb negatív rekord borzolja majd rövidesen a kedélyeket.

Vidéken szinte megállt az élet – utalt a pillanatnyi ingatlan-forgalomra. Csúcs Tibor szerint rendkívül szűrt kereslet van a jó minőségű, új építésű családi házakra, s ez mondható el a belvárosi, cirkós, tégla lakásokra. A panel lakások forgalma majdnem teljesen leállt, legfeljebb a teljesen felújított otthonok iránt mutatkozik csekély érdeklődés. Gyakori jelenség, hogy a lakások a korábbi ár 60-70 százalékáért kelnek el – már ha vevőt találnak az eladók.

A rendkívül szánalmas helyzet más módon is megmutatkozik: több tucatnyi külföldi is szabadulni kíván Somogyban vásárolt házától. Csak az utóbbi bő fél évben közel 30 épülettől akart megválni a német vagy holland tulaj, ám egyszerűen még nyomott áron is képtelenség euróra váltani az amúgy általában szépen felújított házat.
– Pang a piac – az ingatlan szakember szerint ezt a kifejezést már igen sok német is jól ismeri…

sonline

 

Hozzászólás