Felpörgette az ingatlanpiacot a végtörlesztés

Szerző újlakáspiac

A Duna House tranzakciószám becslése szerint az októberi kivárást követően novemberben éves rekordot döntött az adás-vételi szerződések száma. A rekord egyértelműen a végtörlesztésnek volt köszönhető.

Ahogy azt korábban jelezte a Duna House az október hónap a végtörlesztés ellenére nem volt kiemelkedő, bár a Keresleti Index (lásd. Duna House Barométer) már elmozdult felfelé. A Duna House októberi becslése szerint a vevőket és az eladókat is a kivárás jellemezte.

 


DH-TB mutató
Forrás: Duna House

A kivárás időszaka azonban rövid volt, november hónapra így a várnak megfelelő élénkülést lehetett tapasztalni. A közel 8200 db adás-vétel egyelőre rekordhónap, s bár decemberben is tart még a végtörlesztés a szezonalitás miatt vélhetően november marad az idei csúcs.

A november hónap az idei átlaghoz képest több mint 25 százalékos élénkülést jelent, ami ingatlanpiaci szempontból ugyan kiemelkedő, de a végtörlesztés folyamatát tekintve inkább jelentéktelennek mondható, főként akkor, ha figyelembe vesszük a válság előtti éveket, amikor a havi átlag ennek duplája is volt. Mindössze kb. 1800 tranzakcióval volt több, mint idén átlagban, ami – az 1,25 millió devizaadóst tekintve – azt jelenti, hogy havi kb. 0,15 százaléka tudja megoldani ingatlaneladásból a rögzített árfolyamon történő hitel lezárást.

Egy hozzászólás to “Felpörgette az ingatlanpiacot a végtörlesztés”

  1. Azért a cím enyhe túlzás. Az, hogy az eddig kiváró vevők egy kisebb része most hamarabb hoztak döntést, mert találtak kedvükre való lakást, az még pörgésnek nem nevezhtő.

    Azért mégis csak az olvasható ki, hogy az értékesítések száma évek óta csökken. Már akkoris csökkent, amikor itt még határozottan tagadták az ingatlanpiaci válságot. Kíváncsi vagyok mi a lélektani határ a piacon, ahol már olyan cégek mint a Duna House is elgondolkodik, hogy mit és hogyan mondjon.

    Azért a számok elég beszédesek. Zsugorodik piac!

    #5375

Hozzászólás