Mi lesz a lakásépítéssel?
Borsi László ingatlanszakértő szerint egyáltalán nem meglepő, hogy csökkentek a lakásépítések. „Várható és gyakorlatilag prognosztizálható volt, hogy csökkenni fog a lakásépítések száma, alig tízezer fölött lesz ebben az évben.”Az ingatlanszakértő szerint ez egyfelől megdöbbentő, de a korábbi időszakot figyelembe véve nem új keletű. „A gazdasági helyzet és az utóbbi évek kormányzati intézkedései gyakorlatilag egyértelművé tették, hogy ez a tendencia alakuljon ki” – tette hozzá.
A befejezett építkezések visszaesése az elmúlt negyedévekhez képest nagyobb, míg az új építési engedélyek számának csökkenése az egy évvel korábbihoz viszonyítva kisebb mértékű. A harmadik negyedévben az épített lakások száma 2562 volt, 118-cal több, mint a második negyedévben. A kiadott lakásépítési engedélyek száma azonban 487-tel 2992-re csökkent. A harmadik negyedévben 582 lakás szűnt meg, az előző negyedévben pedig 675.
Az, hogy az új kormányzati intézkedések hová vezetnek, Borsi szerint is nagy kérdés. Szerinte nem valószínű, hogy ösztönözni fogja az új építéseket, mert „rengeteg új vagy újszerű lakás van egyelőre a piacon”, melyek üresek, tehát előbb ezeket kellene eladni ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen építeni. „Valószínűleg a következőkben is ez a tendencia folytatódik, tehát kevesebb új lakás fog épülni – még ennél is –, tehát tovább fog csökkenni az új lakásépítések száma” – tette hozzá a szakértő.
