Matolcsy vs. Gazdasági és informatikai Bizottság
Lakáslízingeseken nem segítene az állam – mondta kedden Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre és használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakóingatlanokra felvett hitelekre is ki kell terjeszteni a végtörlesztést – mondta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága.
A parlament gazdasági és informatikai bizottsága szerdán nyújtotta be az országgyűlésnek az otthonvédelmi törvények módosításról szóló javaslatát. A módosítás célja, hogy valamennyi, a lakáscélú devizahitelezés hátrányos következményeit elszenvedő, kiszolgáltatott célcsoport élhessen a végtörlesztés lehetőségével – olvasható az indoklásban.
A bizottság szerint a lakáscélú pénzügyi lízingügyleteket lényegében a kölcsön alternatívájaként alkalmazzák a piaci gyakorlatban, így az ilyen adósokat a lakáscélú deviza kölcsönszerződés alapján eladósodott végtörlesztőkkel azonos módon kell kezelni.
A módosítás kiterjed arra is, hogy az érintett hitelfelvevőket a deviza alapú kölcsön fennálló tartozásáról, valamint a végtörlesztés várható összegéről díjmentesen kell tájékoztatni. Rögzíti azt is, hogy a tartozásigazolásra vonatkozó kérelem önmagában még nem minősül a végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentésnek.
A javaslat egyértelműsíti, hogy a végtörlesztéshez kapcsolódó valamennyi fizetési kötelezettséget követően a zálogjog jogosultja köteles a zálogjogról való lemondását tartalmazó jognyilatkozatát kiadni. A módosítás a használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakóingatlanokra felvett deviza alapú kölcsönök körére is kiterjeszti a végtörlesztés lehetőségét.

Egyértelmű választ kérek:A használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező, de építési engedéllyel jelenleg is épülő, lakóházként feltüntetésre váró épület-ingatlant terhelő CHFhitel végtörleszthető-e a törvénymódosítás szerint?