Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetőjének véleménye szerint, “Egy esetleges MNB kamatemelés nem feltétlenül jár azzal, hogy a bankok átvezetik ezt a termékeikbe, ugyanis a mostani, magas forinthitel THM-ek feltehetően elviselik még a növekményt (elviselhető emelés esetén). Más szempontból viszont a végtörlesztési ellenérdekek miatt akár meg is tehetik az emelést, ami rövid távon azzal… »
Archív a november, 2011
Lakáspiaci kilátások a kamatemelés tükrében
szerda, november 30th, 2011Kezdik feláldozni nyaralóikat a végtörlesztők
szerda, november 30th, 2011A tapasztalatok alapján nem rázta meg még jobban, az egyébként is a szakadék mélyén pislogó hazai nyaralópiacot a végtörlesztési időszak, legalábbis ami az árakat illeti. A legnagyobb balatoni városokban mindössze 5 százalék körülire tehető azok aránya, akik kimondottan a végtörlesztés miatt keresik fel a közvetítőket. Bár pontos adatok erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre, vélhetően, akik… »
Telket venne? Itt vannak az árak
szerda, november 30th, 2011Budán a legjobb telkek most nemigen eladók, Győrben jót tett a piacnak az Audi-bővítés, több vidéki nagyvárosban pedig a túlárazottság miatt nem találnak gazdára a házhelyek. Budán a legjobb telkek most nemigen eladók, Győrben jót tett a piacnak az Audi-bővítés, több vidéki nagyvárosban pedig a túlárazottság miatt nem találnak gazdára a házhelyek. A fővárosban −… »
Frankhitelesek figyelem: alakul az új végtörlesztési akció
szerda, november 30th, 2011Egymásra épülő adóskezelési javaslatot dolgoztak ki a bankok a devizahitelesek védelmére. A Magyar Bankszövetség szerint komoly szerep hárulna az államra is, ám azok rövid távon nem rengetnék meg a költségvetést. Egyértelműnek látszik, hogy a pénzintézetek arra számítanak, hogy az állam is ténylegesen a devizahitelesek gondjainak megoldására koncentrál, s számottevően hozzájárul a probléma megoldásához. Azt már… »
Ingatlanmarketing – Ajándék feleség új lakás vásárlásakor
szerda, november 30th, 2011Meglepő akcióval rukkolt elő egy pekingi vállalat, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére megszabaduljon az általa épített ingatlanoktól. Minden eladó ingatlan mellé ugyanis egy feleséget adnak ajándékba – írja a pénzcentrum.hu. Egy pekingi székhelyű ingatlanberuházó feleséget ajánl azoknak a férfiaknak, akik ingatlant vásárolnak a társaság által felépített, “Ecological Bay” fantázianevű lakóparkban. A meglepő – sokaknak… »
Még most is jó döntés ingatlanba fektetni – A legjobb árakra 2012. január-február hónapokban lehet számítani
szerda, november 30th, 2011Az ingatlanok árai országos szinten 2009-ben szenvedték el a legnagyobb esést, amely napjainkig is – bár csökkenő intenzitással – folytatódni látszik. Befektetői szemmel persze az a legfontosabb kérdés: mikor érkezik el az árak mélypontja? A Duna House azt írja, hogy a globális gazdasági helyzet és annak hazánkra gyakorolt hatásait kiszámítani nehéz, így felelőtlen, aki a… »
Érdekes! Nézd csak! – Biztonságos ház
kedd, november 29th, 2011KLIKK IDE >>>>>>>>>Biztonságos… »
A túlárazott ingatlanok az elmúlt két évben eladhatatlanokká váltak, és így az ilyen típusú megbízásokat sok értékesítő nem is fogadja el
hétfő, november 28th, 2011Csökkenő árak, növekvő tranzakciószámok Magyarországon 2012-ben A RE/MAX Magyarország 2012-ben a lakossági ingatlanpiacon további 4-5%-os árcsökkenést prognosztizál Magyarországon a tavalyi árakhoz viszonyítva. A csökkenés ismert okai a bankok érzékelhetően szigorúbb hitelezési feltételei, a banki értékbecslések alacsonyabb értékmeghatározásai, az elvárt önerő mértékének növekedése. Emellett az ügyfelek hitelminősítése, bevizsgálása is alaposabbá és szigorúbbá vált. Ezt a gyakorlatot… »
A végtörlesztés hatására – ha nem is nagy számban – de megjelentek a piacon a nyomott árakon kínált ingatlanok
szerda, november 23rd, 2011Bár már csak alig egy hónap maradt – a végtörlesztés lezárása után szűkülhet a kínálat – addig is érdemes lehet szétnézni a filléres ajánlatok között azoknak, akik lakásvásárláson gondolkodnak, hiszen a sokszor piaci ár alatt kínált ingatlanok később igencsak jó befektetésnek bizonyulhatnak. A kormány korábbi döntése értelmében a jelenlegi piaci értékeknél jóval alacsonyabb árfolyamszinteken rendezhetik… »
Így drágulnak a lakások jövőre!
szerda, november 23rd, 2011A 25 százalékos áfa kulcs 27 százalékosra emelésével drágul az ingatlan adásvétel. Ezzel az Európai Unióban nálunk lesz a legmagasabb az áfa, és világviszonylatban is dobogós helyezést ér a 27 százalék. További ingatlant érintő, fontosabb változások: – felgyorsul az ingatlanszerzési illeték kivetése: az ingatlan megszerzéséről az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követő nyolc napon belül értesíti a földhivatal… »
A visszafizetési nehézségek nemcsak és nem elsősorban a lakáscélú hitelesek körét érinteti
kedd, november 22nd, 2011Az utóbbi években erőteljesen megnőtt a likviditási gondokkal küzdő háztartások száma és aránya. 2011-ben az összes jelzálog alapú lakáshitelt felvevő háztartás 16%-ánál – 93 ezer háztartásban – fordult elő, hogy a megelőző 12 hónapban csak késve, vagy egyáltalán nem tudták lakáshitelüket törleszteni. A likviditási probléma erőteljesebben jelentkezett a devizaalapú hitelt felvevőknél: a devizahiteles háztartások több… »
Újra kilakoltatási hullám Magyarországon
kedd, november 22nd, 2011A kilakoltatási moratórium feloldása miatt már november végén több száz család kényszerülhet otthona elhagyására, hogy a pénzintézetek hozzájussanak a végrehajtás alatt lévő ingatlanok tulajdonjogához. Egy öttagú család kálváriája. A kilakoltatások zömében november 25. és november 30. közötti időszakra esnek. A téli kilakoltatási moratórium december 1-jei hatállyal indul, így legközelebb csak jövő év március elseje után… »
Vannak vállalkozók, aztán ingatlanirodák, amelyek szervezetten, rendszeresen és módszeresen összerondítják ezt az amúgy távolról sem tiszta fővárost
kedd, november 22nd, 2011Azokra a papír-fecnikre gondolok, amelyeket naponta ezerszám raknak ki falakra, villanyoszlopokra, mindenhová. Ez sok éve megy s a büszke főváros, nemkülönben az önálló hatásköreikre büszke kerületek mit sem tesznek a „vadplakátok” ellen. Avagy? A kérdést a minap feltettem egy, a vadplakátok ügyében igencsak érintett budai kerület városrendészeti főnökének. Tapasztalt ember, korábbi magas rangú rendőrtiszt. Szomorúan… »
Az omániak már a spájzban vannak!
kedd, november 22nd, 2011Ománi tulajdonba került a Gresham Az Ománi szultánság állami általános tartalék alapján (State General Reserve Fund – SGRF) keresztül megvásárolta a budapesti Four Seasons Gresham Palace Hotelt – közölte a turizmusonline.hu -ra hivatkozva az MTI. A 179 szobás luxusszállodát továbbra is a torontói Four Seasons Hotels Inc. üzemelteti majd. Az adás-vétel értékéről nem közöltek adatot,… »
Lakások kétmillióért: egyre népszerűbbek a mobilházak
péntek, november 18th, 2011Számos amerikai filmben szerepelnek olyan parkok, melyekben mobilházak százai sorakoznak, saját otthont jelentve azoknak, akik ennél többet nem engedhetnek meg maguknak. Az olcsón megvásárolható és összeszerelhető, könnyűszerkezetes házak azonban nemcsak a tengerentúlt hódították meg: nálunk is egyre népszerűbbek. Mi az a mobilház? A mobilházak elterjedése az Amerikai Egyesült Államokból indult el, ahol a felmérések szerint… »
Az első lakásukat vásárlók tipikus lakásának ára 2011-ben 10,1 millió forint
péntek, november 18th, 2011Padlón a lakásárak szerte az országban. Nagy kérdés azonban, hogy elértük-e már a mélypontot, s érdemes-e most lakást venni. Többek között ezekre a kérdésre kerestük a választ szakértők segítségével a Portfolio.hu Klub lakáspiacról szóló eseményén. A 2011. november 16-án megrendezett Portfolio.hu Klub első részében Molnár Zsolt, az FHB Ingatlan vezérigazgató-helyettese, Dr. Nagy Gyula, az FHB… »
Energiatanusítvány – Idén még csak az új házakhoz kötelező, jövőre már az eladásra kerülő használtakhoz is meg kell csináltatni
péntek, november 18th, 2011Az energetikai tanúsítvány a háztartási gépek címkéjéhez hasonló besorolás. Idén még csak az új házakhoz kötelező, jövőre már az eladásra kerülő használtakhoz is meg kell csináltatni. Csak újabb költség, vagy van értelme? Az energiatanúsítvány a háztartási gépeknél megismert energiafogyasztási címkéhez hasonló besorolás. Illetve egy kicsit több annál, a legfontosabb mutató (az egy négyzetméterre jutó éves… »
A vagyonvesztést is megsarcolják
péntek, november 18th, 2011Hiába költözik valaki olcsóbb lakásba, hogy szabaduljon az adósságától, a két lakás árának különbségére illetéket kell fizetnie akkor is, ha a különbség negatív; azok sem mentesülnek majd ettől a tehertől, akik a Nemzeti Eszközkezelőtől vásárolják vissza a lakásukat – írja az azenpenzem.hu pénzügyi portál nyomán az MTI. A válság és a végtörlesztés miatt most sokan… »
Hoppá! – ma nem a lakáshitelesek jelentik a legégetőbb problémát, hanem a közüzemi számláikkal tartozók
csütörtök, november 17th, 2011Magyarországon mintegy 135 ezer szociális bérlakás van, ám az igények megközelítik a 300 ezret. A Habitat és a Városkutatás Kft. 2 év alatt szeretné kidolgozni a Szociális Lakásügynökség modelljét, ami az állami szociális bérlakás-politika hiányait orvosolná. A magántulajdonosok parlagon heverő ingatlanjaira számítanak. A megfelelő nagyságrendű szociális bérlakás-állomány hiányát ún. Szociális Lakásügynökség (SZOL) felállításával oldanák meg… »
Az eladósodott családok kevesebb, mint 3%-nak segíthet a Nemzeti Eszközkezelő Társaság
szerda, november 16th, 2011A kormány benyújtotta a Nemzeti Eszközkezelő Társaság létrehozására vonatkozó javaslatát. Ennek célja, hogy a fizetésképtelenné vált lakáshitelesek számára adjon egy utolsó esélyt arra, hogy ne veszítsék el lakásukat. A Policy Agenda heti elemzésében azt nézte meg, hogy valójában mekkora körnek, és milyen segítséget jelent ez a javaslat. Kevesen lesznek a támogatottak A javaslat szerint azok… »
A budapesti kerületek tájékoztatása szerint 2235 önkormányzati lakás áll üresen a fővárosban
szerda, november 16th, 2011Általában a lakhatatlan állapot az indok Több mint kétezer üresen álló önkormányzati bérlakás van Budapesten. A fővárosi kerületek tájékoztatása szerint az üres lakások nagy része azok lakhatatlan állapota miatt nincs kiadva. A budapesti kerületek tájékoztatása szerint 2235 önkormányzati lakás áll üresen a fővárosban. Az üres lakások számára vonatkozó adatok valószínűleg nem pontosak, mivel portálunk érdeklődésére… »
Új építésű lakások: veszélyben a piac
szerda, november 16th, 2011Stagnáló készlet és alig növekvő eladási ráta jellemzi az új építésű lakások piacát. Lendületet adhat jövőre a szocpol és a kamattámogatás, de továbbra is kérdés, hogy ez menekvést jelent-e a mélypontról. A vevők visszalépnek a szerződéskötéstől egy új építésű ingatlan vásárlása esetén. Mindez a gazdasági válság hatásának tudható be, amely 2009 óta sújtja a piacot…. »
Mit kell tudni az ingatlan végrehajtásról?
szerda, november 16th, 2011A gazdasági válság, és az ennek hatására bekövetkezett eladósodás reflektorfénybe helyezte a követelések behajtását, különösen az ingatlan végrehajtást. – A törlesztőrészletek emelkedésével sokan kerültek abba a helyzetbe, hogy lakásukat a „bank elvette – vagy „el kívánja venni. Milyen lehetőségei vannak ilyen esetben a banknak, és milyen szabályok között értékesítheti az ingatlant? E cikk keretein belül… »
Érdekesség: Mit adnak 75 millióért vidéken, például Baján
kedd, november 15th, 2011Ajánlat: eladásra kínált ingatlan Típus: családi ház Vételár: 75 M Ft Alapterület: 260 m² Telekterület: 1 150 m² Ingatlan állapota: újszerű Szobák száma: 3 + 2 fél Épület szintjei: 3 Pince: van Fűtés: egyéb kazán Komfort: luxus Parkolás: garázs Kilátás: panorámás Cím: Bács-Kiskun megye, Baja A kapcsolatfelvétel és a hirdető elérhetőségei lejjebb, az “Érdeklődni” felirat… »
Bukik a kormány terve? Egyetlen ingatlanbefektetési társaság sem alakult meg
kedd, november 15th, 2011Kelet Luxemburgja? – Rogán Antal, Mengyi Roland és Manninger Jenő Fideszes képviselők nyújtották be. Indoklásuk szerint a törvény célja, hogy Magyarország a közép- és kelet-európai régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon. V.S. Hiába az adómentesség, eddig egyetlen szabályozott ingatlanbefektetési társaságot sem alapítottak Magyarországon. Ennek oka egyrészt nyilván a halódó piac, de maga a szabályozás is rejt… »
Milliókat buktak a gazdagok a lakásárakkal
hétfő, november 14th, 2011Az ingatlanpiaci válság eddigi három éve alatt az ingatlantulajdonosok átlagosan mintegy 12 százalékos nominális értékvesztést könyvelhettek el, ám az ár- és hosszabbodó eladási folyamatot generáló keresletcsökkenés területileg differenciáltan jelentkezik. Az értékesítési nehézségek miatt ugyanakkor továbbra is jó helyzetben vannak, s az esetek döntő részében több-kevesebb engedményre számíthatnak a vevők. Különösen igaz lehet ez abban a… »
Ma a kockaházakat éppúgy lenézzük, mint elődeink a tornácos hosszúházakat
csütörtök, november 10th, 2011A szocialista családi ház építés két nagy korszakra tagolható: a háború után, egészen az 1970-es évek végéig tartó időszak a „Kádár-kockának” csúfolt kockaházak kora, majd az 1980-as és 90-es évek az óriásházak kora. Gyökeres változást a lakásépítésben az 1997-ben alkotott új építési törvény és annak végrehajtási rendeletei hoznak. A kockaházak eredete az 1930-as évekre nyúlik… »
Ha a devizahiteles nem vállal közmunkát, nem mentik meg
csütörtök, november 10th, 2011Nem lesz könnyű az eszközkezelőhöz menekülniük a végrehajtás előtt álló adósoknak, egyéb ingóságaikat pedig akkor is elárverezhetik, ha a lakásuk megmenekül. Az adósmentés a családban élő, szociálisan rászoruló fiatalabbakat részesíti előnyben. A közmunkát jobb lesz nem visszautasítani. Viszont a kiválasztottak megkaphatják az elsétálási jogot. A lakást nehéz lesz visszavenni, és bérlőként az eszközkezelő szigorú feltételeket… »
Háromezer kulcsrakész új lakás van Budapesten
csütörtök, november 10th, 2011A fővárosban jelenleg 14 ezer eladó új lakás van, ezek közül 3136 lakás már felépült, de még gazdára vár – derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis 2011 harmadik negyedéves elemzéséből (az adatbázisban az összes, négylakásosnál nagyobb projekt). Az adatbázis készítői jelenleg összesen 141 olyan lakásépítési beruházásról tudnak, amelyben már megkezdték az otthonok értékesítését, bár a… »
Kinek adná bérbe lakását?
csütörtök, november 10th, 2011A Tárki diszkriminációs kutatássorozatának részeként 2011 tavaszán arra kértük a felnőtt lakosságot, hogy képzeletbeli lakáskiadóként döntsenek arról, hogy kinek adnák bérbe lakásukat. A többség előnyben részesítette a női bérlőket a férfiakkal szemben és a határon túli magyarokat a „láthatóan más” külföldiekkel szemben – derül ki a Tárki legfrissebb, „Migráns esélyek és tapasztalatok” című, az Európai… »
A devizaalapú hitelek végtörlesztésének lehetőségével október 23-áig összesen 23 046 ügyfél élt, ezen felül – még 43 067-en igényelték a végtörlesztést
csütörtök, november 10th, 2011Még másfél hónap áll rendelkezésre a rögzített árfolyamon való devizahitel-végtörlesztések bejelentésére. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy optimista számítások szerint is csak az érintettek szűk harmada szabadulhat meg végleg nyomasztó terhétől. A végtörlesztési törvény gyors megszületését számos „utánkezelés” kísérte eddig. A parlament alig egy hét elteltével máris módosított a végtörlesztéssel összefüggő adószabályozáson, és lehetővé tette,… »
Folytatódik a lakásárak esése, zuhan a GKI ingatlanindexe
csütörtök, november 10th, 2011A hagyományosan legrosszabb megítélésű lakáspiac értékelése országosan változatlan, Budapesten azonban romlást jeleznek a megkérdezettek. A fővárosban némiképp javult a pesti belváros megítélése, durván romlott a panel és fővárosi családi házak piaca. Akar szerint ugyanilyen trend jellemzi a következő 12 hónapra szóló várakozásokat is, azaz a panel és családi ház fronton további romlást, míg a többi… »
Nehezen szabadulnak ingatlanjaiktól a végtörlesztők
csütörtök, november 10th, 2011Hiába a rögzített árfolyam, az emberek többsége nem tud megszabadulni hitellel terhelt ingatlanától. A hirdetők ugyanis elárasztották a somogyi ingatlankereskedőket, vásárlóból azonban nincs sok. Az eladókat szorítja az év végi határidő. Eddig országosan 23 ezren jelentették be a végtörlesztési szándékukat. A bank elé költözött, így tiltakozott a háza elárverezése ellen a marcali Petres Attila júliusban…. »
Többszáz új lakás áll üresen Pécsett, lehetetlen eladni őket
csütörtök, november 10th, 2011Képünkön: épülő lakópark Pécsett. Pénteken Csizi Péter alpolgármester egy tizenkét lakásból álló társasház alapkövét tette le Kertvárosban. Az ingatlanokat kétszázezer forintos négyzetméteráron kínálják majd, a beruházó ugyanis csak a nyomott árakért cserében kapta meg ingyen a területet. Pentz Mihály ingatlanszakértő szerint a piaci árnál valóban kevesebbért kínálják majd a lakásokat, hiszen azok négyzetméteréért általában… »
Trükkök, amikkel tőrbe csalják az albérlőket
csütörtök, november 10th, 2011A több éve alaposan leült ingatlanpiac, és a visszaesett kereslet sem akadályoz bizonyos lakástulajdonosokat abban, hogy különféle trükkök bevetésével próbáljanak bérlőt találni nem túl előnyös, esetleg kisebb-nagyobb hibákat felvonultató kiadó ingatlanjaikra. Bár a leendő bérlők tudatossága az utóbbi években jelentősen javult, az ingatlanosok tapasztalatai azt mutatják, még mindig sokan bedőlnek a szakállas trükköknek. Bár több… »
Az októberi forgalom 15%-át a végtörlesztéses, a 25%-át az örökölt ingatlanok adták
csütörtök, november 10th, 2011Közölte a Duna House a saját forgalma alapján készített elemzésében. Budapesten az eladók 15 százaléka már végtörlesztés miatt értékesít. Egyelőre a 12 millió körüli, átlagos méretű (56 négyzetméteres) lakásokat tudják eladni. A legnagyobb arányban (a kínálat negyedrészében) örökölt ingatlanokat adtak el októberben. Ők átlagban közel 11 millió forinttal lettek… »
Újabb üzenet a Holdról: Az FHB szerint jövőre akár a duplájára is nőhet az adásvételek száma
csütörtök, november 10th, 2011Meglehetősen sötét képet festettek a gazdaság kilátásokról és az ingatlanbefektetések illetve fejlesztések várható alakulásáról a mai Property Investment Forum előadói, akik a 2012-ben várhatóan folytatódó recesszió hatására leginkább semmilyen ingatlanfejlesztésbe nem kezdenének Magyarországon. Finanszírozói oldalról megerősítették, hogy magyarországi ingatlanprojekteket csak egészen különleges esetben finanszíroznak a bankok jövőre, kizárólag megfelelő helyen, előre bérbeadott, vagy eladott fejlesztéseknek… »
Mikor indulnak felfelé a lakásárak? – kérdezték a Holdon élő elemzőket
csütörtök, november 10th, 2011Jókora ütést mért a válság az ingatlanpiacra is, néhány év leforgása alatt mintegy 20-30 százalékos árzuhanás is megfigyelhető volt. Nagy kérdés azonban, hogy mikor érjük el a mélypontot, ahonnan felfelé indulnak a lakásárak. Érdemes-e most vásárolni? Bár pesszimista hangulat uralja az ingatlan-, és így a lakáspiacot is, szakértők véleménye szerint mostanra elértük a mélypontot, hangzott… »
Nincs kibúvó: a bankoktól független ingatlanfinanszírozóknak is fogadniuk kell a végtörlesztési kérelmeket
csütörtök, november 10th, 2011Minden, a hitelintézeti törvény hatálya alá tartozó intézménynek be kell fogadnia a végtörlesztésre vonatkozó kérelmet, ha az adós megfelel a törvényi feltételeknek. Az elmúlt hetekben több olyan probléma is napvilágra került, amely miatt a végtörlesztésre vonatkozó jogszabályi kereteket változtatni kellett. Számos példa mutatja azonban azt is, hogy azoknak sincs könnyű dolga, akik egyébként megfelelnek a… »
Ilyen egy tipikus magyar ingatlan – ahogy a Financial Times elképzeli
csütörtök, november 10th, 2011A brit Financial Times képszerkesztői néha nem állnak a helyzet magaslatán. Az alábbi kép tanúsága szerint a tipikus magyar ingatlantulajdonos egy tornácos, dűledező falú, nyeregtetős parasztházban lakik. A cikk amúgy arról szól, hogy Európában nálunk a legmagasabb a devizában felvett lakáshitelek aránya, és hogy az Európai Központi Bank (ECB) hogyan fogadja a kormány végtörlesztéses javaslatát…. »
200 milliót követel a bank a társasháztól
csütörtök, november 10th, 2011Szeged – Lakását és házát adta egy új társasházi ingatlanért, most mégis utcára kerülhet egy szegedi család. Kiderült, a társasházat építő vállalkozó 200 milliós hitele miatt most a lakásvásárlóknak kellene helyt állniuk. Perben vannak a bankkal, a rendőrség csalás miatt nyomoz. A családok nem csak a lakásvásárlásukhoz felvett, majd a jelentős árfolyam-emelkedés miatt bedőlt frankhiteleik… »
Zuhannak a lakásárak a végtörlesztés miatt? – Szakértők válaszolnak
kedd, november 8th, 2011Miközben a lakáspiac évek óta pang, a kormány legutóbbi intézkedései is hatással lehetnek az árakra, mint például a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének lehetővé tétele. A szakértők véleménye megoszlik arról, mennyivel nőhet meg az eladásra szánt ingatlanok kínálata. Árcsökkenés „Az ingatlanpiacon kevés olyan esemény van, amely már most jól látható forgatókönyvet vetít előre, a végtörlesztés… »
Íme a valóság: Az állásával játszott az a bankvezető, aki óvatoskodott, nem teljesítette az eladási célterveket
hétfő, november 7th, 2011A válság előtt lezajlott devizahitelezési boomnak köszönhetően ma Magyarország Európa egyik legkiszolgáltatottabb országa: bár a kormány a bankok hitelezési aktivitását kockáztató megoldásokkal próbálnak kitörni az adósságcsapdából, még mindig több mint egymillió ember retteg attól, hogy elveszíti lakását a svájcifrank-adóssága miatt. Pedig ezért az adósokat is nagy felelősség terheli: éveken keresztül a jövedelmi viszonyaiknál magasabb nívón… »
Értékesítési Mérföldkövek – Az irodalom és az ingatlanpiac találkozása – Ingatlanközvetítőket toboroz az OTP és a CIB
péntek, november 4th, 2011A bankokhoz került lakások eladásához és a problémás lakáshitelesekkel való közös megoldás megtalálásához kellenek a közvetítők a bankok szerint. Két nagy bank, a CIB és az OTP ingatlanközvetítőket toboroz, a hivatalos magyarázat szerint a problémás hitelek fedezetét nyújtó ingatlanok tulajdonosaival karöltve keresnének közös megoldást a megnövekedett törlesztőrészletek miatti gondokra – írja a Magyar Nemzet. A… »
Hogyan adunk el, hogyan vásárolunk lakást? Megkérdeztünk 100 lakáseladót
péntek, november 4th, 2011A Mareco Ingatlan az Ingatlaniskola közreműködésével száz olyan lakástulajdonost kérdezett meg akik jelenleg is árulják lakásaikat és ingatlanügynökségeknek is adtak megbízást a közvetítésre. A kutatás egy részletes kérdőívvel történt, amit személyes interjúval egészítettünk ki. A száz lakástulajdonost a Mareco Ingatlan megbízói közül válogattuk ki. 10 – 100 millió forint közötti lakásokat vizsgáltunk négy budai és… »
Elgondolkozott már azon, hogy milyen összefüggés van a kutyaürülék és a lakásárak között? Mi megtettük!
csütörtök, november 3rd, 2011KLIKK a képre, ha a projekt részleteit is látni szeretnéd. Csak erős… »
Matolcsy vs. Gazdasági és informatikai Bizottság
csütörtök, november 3rd, 2011Lakáslízingeseken nem segítene az állam – mondta kedden Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre és használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakóingatlanokra felvett hitelekre is ki kell terjeszteni a végtörlesztést – mondta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága. A parlament gazdasági és informatikai bizottsága szerdán nyújtotta be az országgyűlésnek az otthonvédelmi törvények módosításról szóló javaslatát. A… »
Mi lesz a lakásépítéssel?
csütörtök, november 3rd, 2011Az idei év első három negyedévében 8147 új lakás épült, mely 38 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 8869 volt, ami 35 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos szakaszához képest – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Borsi László ingatlanszakértő szerint egyáltalán nem meglepő, hogy csökkentek a lakásépítések. „Várható… »
2011 első kilenc hónapjában Magyarországon 8147 új lakás épült – Elképesztő mélyrepülésben a lakáspiac
szerda, november 2nd, 2011A legnagyobb, mintegy 62 százalékos visszaesést Budapestnek, illetve a 80 százalékos csökkenést mutató lakóparkoknak kellett elszenvedniük az elmúlt egy évben. A hazai lakásépítési engedélyek és használatbavételi engedélyek számában pedig újabb elképesztő hanyatlás tapasztalható. A KSH legújabb negyedéves jelentésének adatai bár továbbra is megrendítőek, egyáltalán nem meglepőek, hiszen az elmúlt két év folyamatos zuhanása előrevetítette a… »
Lakáslízingeseken nem segítene az állam
szerda, november 2nd, 2011A kormányzat a végtörlesztési konstrukcióval az otthonok elvesztésének kockázatát kívánja minimalizálni és nem az otthonteremtést elősegíteni. Azon adósoknak biztosít segítséget e jogszabállyal, akik a kölcsönt a tulajdonukban lévő lakóingatlanra vették fel – írta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésre adott válaszában. A honatya arra kérdezett rá, hogy ki akarják-e terjeszteni a… »
Ez már a kilakoltatások hónapja?
szerda, november 2nd, 2011A kilakoltatási moratórium feloldása szabad utat enged a pénzintézetek és követeléskezelők részére, hogy hozzájussanak a végrehajtás alatt levő ingatlanok tulajdonjogához; illetve, hogy az ingatlanokat kiürítsék. Az elmúlt három-négy hónap elegendő időt adott arra részükre, hogy a bíróságok jóváhagyják az ingatlan kiürítési kérelmeiket, illetve gondoskodjanak a rendőrségi hozzájárulások meglétéről, amellyel a kilakoltatások ellen makacsul ellenálló lakosokat… »
DH: Tovább lassult a forgalom az ingatlanpiacon
szerda, november 2nd, 2011A Duna House franchise hálózat számításai szerint októberben tovább esett a lakáspiacon a tranzakciók száma, ami azzal magyarázható, hogy az eladók nem vitték le kellően az árakat, a vevők pedig a januárban újrainduló szocpol kedvezményt és a támogatott forint hitelt várják. A Duna House szerdai közleménye szerint az idén október végéig 63 ezer lakásra kötöttek… »
