Példátlan döntés született, bontania kell a Csipak Villát
Csipak Péternek le kell bontania magánházát, amelyet részben a Budai Parkerdő területére épített, tudta meg önkormányzati forrásokból az Index.hu. A második kerület pénteken hozta meg döntését, amellyel fontos fordulóponthoz érkezett a 2008 óta húzódó ügy. A második kerület döntése szinte precedens nélküli Magyarországon, ahol az építési kihágásokat jellemzően pénzbírsággal sújtják.
Szombat reggel a kerület sajtósa megerősítette, hogy a második kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalának építési irodája, mint elsőfokú építési hatóság, valóban bontást rendelt el az ingatlanra. Balaton Balázs, elmondta, hogy a döntésről értesítették Csipak Pétert, aki jogorvoslati lehetőséggel élhet az önkormányzatnál. A Fashion street tulajdonosát egy alkalommal már megbírságolta az önkormányzat a villája miatt. Akkor az engedélyezett tervtől eltérő kisebb, be nem jelentett változtatások miatt szabtak ki néhány milliós bírságot, amelyet a vállalkozó be is fizetett.
Az Index.hu januárban számolt be arról, hogy Csipak 1800 négyzetméteres, Cirbolya utcai villájának hatállásos garázsa és a felhajtó, összesen mintegy 900 négyzetméter a védett állami erdő területén létesült. Csipak 7500 négyzetméteres telkéhez egy rossz helyre felhúzott kerítéssel összesen mintegy 2000 négyzetmétert csatoltak a védett erdőből, a garázs és a felhajtó erre a részre épült.
Egy hajdani építészének visszaemlékezése szerint Csipak Péter még az építkezés előtt emelődaruval abba a magasságba emeltette magát, ahol az eredeti terven szereplő hálószobájának ablaka volt. Mivel a kilátás nem tetszett neki, átterveztette az épületet, hogy a telken hátrébb helyezkedjen el, részben már a Nemzeti Park területén. Ezzel Csipak Péter egyszerre szegett meg számos szabályt, törvényt. Mivel az erdő a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, az építkezés védett természeti értékeket károsított.
Az épület állami tulajdoni területet birtokolt el. Hiába tárta azonban bizonyítékait az illetékesek elé a hírportál, sokáig az érintett hatóságok egyike sem tartotta lehetségesnek, hogy a vállalkozó illegálisan építkezett volna.
Az erdészeti hatóság végül egy 2011 februári határozatában rendelte el “az erdő használatával összeegyeztethetetlen tevékenység” azonnali leállítását, márciusban pedig az eredeti állapot helyreállítására kötelezte a tulajdonost. Végül október 7-én a kerület építési osztálya, mint elsőfokú hatóság vizsgálta az építkezést, és információink szerint megállapította: az nem a terveknek megfelelően zajlott. Ezért az ingatlant bontásra kötelezték. Ez ugyanakkor még csak az elsőfokú döntés, amely ellen a vállalkozó fellebbezhet.
Kapcsolódó hírek itt:


Egyetértek a döntéssel. Azért, mert pénze és befolyása van valakinek nem törvényszerű, hogy akármit megtehet. Rá is ugyan úgy vonatkoznak a szabályok, amiket be kell tartani.
Magyar József
Ingatlanügynök
[...] Csipak Péternek le kell bontania magánházát, amelyet részben a Budai Parkerdő területére épített. A második kerület pénteken hozta meg döntését, amellyel fontos fordulóponthoz érkezett a 2008 óta húzódó ügy. A második kerület döntése szinte precedens nélküli Magyarországon, ahol az építési kihágásokat jellemzően pénzbírsággal sújtják. >>>>>>>a cikk ITT FOLYTATÓDIK [...]
[...] Csipak Péternek le kell bontania magánházát, amelyet részben a Budai Parkerdő területére épített. A második kerület pénteken hozta meg döntését, amellyel fontos fordulóponthoz érkezett a 2008 óta húzódó ügy. A második kerület döntése szinte precedens nélküli Magyarországon, ahol az építési kihágásokat jellemzően pénzbírsággal sújtják. >>>>>>>a cikk ITT FOLYTATÓDIK [...]
[...] A második kerület pénteken hozta meg döntését, amellyel fontos fordulóponthoz érkezett… » Kategória: Ajánlott cikkek | A közvetlen link. ← Eladó budapesti újszerű [...]
[...] A második kerület pénteken hozta meg döntését, amellyel fontos fordulóponthoz érkezett a 2008 óta húzódó ügy. A második kerület döntése szinte precedens nélküli Magyarországon, ahol az építési kihágásokat jellemzően pénzbírsággal sújtják. >>>>>>>a cikk ITT FOLYTATÓDIK [...]
[...] kihágásokat jellemzően pénzbírsággal sújtják. Szombat reggel a kerület sajtósa… >>>>>>>folytatás itt» Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link. ← [...]