Mol-részvény helyett adósmentésre is költhették volna az 500 milliárdot?

A bajban lévő adósok lakását is meg lehetett volna venni 500 milliárdért, ám ezt a pénzt a kormány Mol-részvények vásárlására költötte – lamentál Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának volt elnöke a kormány „otthonvédelmi” intézkedéséről szóló cikkben a Népszabadságban.

Valami eltereli a figyelmünket a fő problémáról - www.ujlakaspiac.hu

A  Népszabadságban publikált írásban Farkas saját számítását is közli: „az első devizahitelek megjelenése óta eltelt 114 hónapból 87 hónapban a svájci frank hó végi záróárfolyama kisebb volt a most elfogadott 180 forintos árfolyamplafonnál, és mindössze 27 hónap végi árfolyam volt nagyobb. Tehát az árfolyamgáthoz viszonyítva a »nyereség« két és félszer nagyobb, mint a magas árfolyam miatt most kialakult »veszteség«.” A nem fizetések számának növekedéséért ő leginkább nem az elszabadult deviza-árfolyamot teszi felelőssé, hanem, hogy az utóbbi tíz évben 200 ezerrel nőtt a munkanélküliség.

Farkas szerint nincs érdemi különbség a forint- és devizaadósok között a késedelmes vagy a nem fizetők arányában, és úgy véli, a törlesztés vagy a közüzemi számlák kifizetésének lehetetlensége egyforma teher. Éppen ezért nem látja indokoltnak, hogy a devizahitelesek külön eljárásban részesüljenek.

A forinthitel-állomány 2001 és 2007 között a négyszeresére nőtt, és a devizahitelek nem ezt váltották ki, hanem azt meghaladva növekedtek.

A közgazdász helytelennek tartja, hogy a kormány az uzsorásokat összemossák a bankokkal. Szerinte több közkeletű tévhit él. Például, hogy a bankok érdekeltek voltak a devizahitelezés felfuttatásában. Ehhez képest szerinte a hitelintézeteknek gyakorlatilag édes mindegy, milyen terméket adnak el.

A bankok se sejthették, hogy ilyen hirtelen megugranak a devizaárfolyamok. Azt viszont a hitelezők is tudniuk kellett, hogy az alacsony kamat magasabb kockázatot jelent. „A kockázatos ellentettje nem az olcsó, hanem a kiszámítható. Ha például két ember 11 évvel ezelőtt 10-10 millió forinthitelt vett volna fel, de az egyikük forintban, másikuk pedig svájci frankban, akkor a mai napig a forintban eladósodott akár kétmillió forinttal is több törlesztést fizetne, mint devizahiteles társa. Még úgy is, hogy figyelembe vesszük az utolsó fél év brutális frankerősödése miatti törlesztőrészlet-növekedést is” – számol Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának exelnöke.

BŐVEBBEN ALANT

Kovács úr és a devizahitelezés

A végtörlesztés intézménye, ha tömegessé válik, akkor a bankrendszer, ha pedig ritka, akkor a maradó adósok számára lesz veszélyes, de mindenképpen méltánytalan azokkal szemben, akik a nem devizaadósságaikat nem tudják törleszteni.

Az adatok alapján nincs érdemi különbség a forint- és devizaadósok között a késedelmes, vagy a nem fizetők arányában, és véleményem szerint a törlesztés, vagy éppen a közüzemi számlák kifizetésének lehetetlensége egyforma teher.

Számtalan és jogos kritika érheti a bankokat és biztosítókat, általában a pénzügyi közvetítőket például rövid távú érdekeltség túlhajtása, a nem transzparens árazás, az információnyújtás hiányosságai miatt. Ezek azonban nem lehetnek indokai a pénzügyi közvetítés szétverésének. Ahogy a túlszámlázó vendéglősök miatt nem a vendéglátóipartól akarjuk megvédeni az embereket – pedig vendéglők nélkül még csak működne a gazdaság – a bankárok és az emberek szembeállítása is megengedhetetlen.

Devizahitelügyben sokan (magam is) és sokfélét elmondtak már. Ezeket ismételgetni felesleges, de két dolog nem engedi meg, hogy ne szóljak.

Az egyik, hogy vészesen összemosódni látszik az uzsora elleni büntetőjogi küzdelem és a bankok elítélése. Azt mondja a kormány új szóvivője, hogy

1.  „a kormány kijavítja az előző kabinetek hibáit, és hadat üzen az uzsorázásnak és a kiszolgáltatott helyzetbe került családokon élősködő bűnözőknek.”

2. Másfelől azért kell megmenteni a devizahiteleseket, mert „a bankok becsapják az embereket, akik így tömegesen kötötték az olyan szerződéseket, amelyek alapján a profit a banké, a veszteség és a kockázat pedig a hitelt felvevő ügyfélé”.

Ez igen ingoványos talaj, a pénzügyi szektor és a bűnözők együtt emlegetése nemcsak a gazdaság, de a társadalom számára is veszélyes üzenet.

Jó lenne, ha higgadtak tudnánk maradni. Már csak amiatt is, mert a munkanélküliséggel érintett családok száma az elmúlt tíz évben mintegy 200 ezerrel nőtt, és ez a szám sokkal inkább magyarázza a hitelportfólióban a nem fizető adósok hasonló számát, mint maga az árfolyam-emelkedés. Az ellehetetlenedett adósok helyzetével – függetlenül a devizanemtől – viszont foglalkozni kell. Bár késő bánat, de el lehetett volna gondolkozni azon, hogy ha a kormány az állami vagyon bővítésére törekszik, nem lett volna e bölcsebb, ha 500 milliárd forintért megveszi a bajban lévő adósok lakását – magát vagyonhoz, az adósokat lélegzethez juttatva – mint ugyanekkora összegért Mol-részvényt vásárolni.

Jó lenne tudni, hogy azok az adósok, akik a parlament által „megmentésre” ítéltettek, milyen helyzetben vannak. Van-e munkahelyük, milyen családi közösségben élnek (hány kereső, hány eltartott)? Az egyik legfontosabb tudnivaló, a jelzáloggal terhelt ingatlan minősége. Ezek és még számtalan, az egyéni élethelyzetet leíró paraméter alapján lehet (lehetne) differenciált megoldásokat kínálni.

Érdemes feltenni azt a kérdést is, hogy

miért is olyan nagy a lakásfinanszírozás iránti kereslet?

Főként azért, mert Magyarországon példátlanul magas a magántulajdonú lakások aránya, így ha valaki lakást szeretne, jóformán csak a tulajdon megszerzésével – vétellel – teheti azt meg. Ehhez pedig nagyon kevés embernek van elégséges tőkéje. Arra meg érthetően senki sem akar várni, hogy húszévi takarékoskodás után, 45 éves korában megvegye élete első önálló lakását, mint a reklámbeli Kovács úr.

Ehhez a felfokozott kereslethez források kellenek. Azonban a bankok belföldi forrásai (azaz a bankban elhelyezett belföldi megtakarítások) sokkal kisebb ütemben nőttek, mint a hitelek. A bankok úgynevezett hitelbetét mutatója 2002-ben 100 száz százalék körül volt (azaz a hitelek összege és a betétek összege közel azonos volt), ez az arány 2007-re meghaladta a 160 és 2008-ra a 175 százalékot.

Nem kell ahhoz Nobel-díjas közgazdásznak lenni, hogy ebből levonjuk a következtetést: a különbözetet külföldi megtakarítók biztosították. A bajor mezőgazdasági munkás, meg a holland virágkertész betétje terhére nyújtottak a bankok a magyar lakásépítőknek/lakásvásárlóknak hitelt.

Ebből persze még nem következik, hogy a hitelt devizahitel formájában kell nyújtani. Azt a kockázatot, ami a devizaforrások és a forinttörlesztések között van, vállalhatták volna a bankok is. Így forinthitelt adtak volna a magyar adósoknak, persze olyan kamatszinten, ami fedezte volna a bankok árfolyamkockázatát.

Közkeletű tévhit, hogy a hitelfelvevők forinthitelt akartak, de a bankok abban voltak érdekeltek, hogy devizahitelt adjanak el. Valójában a bankok – hasonlóan a hagymatermelőkhöz, akik hagymát, olajtermelőkhöz, akik olajat, szállodásokhoz, akik szállodai szobát akarnak eladni – hitelt, és más pénzügyi terméket akartak minél többet eladni. Nem kétséges, hogy egy tíz százalék felett kamatozó forinthitelen is jól tudtak volna keresni, ezért tehát nem érdemes devizahitelt kínálni. Azonban a nominális misztérium miatt (amely szerint szívesebben veszünk valamit, ha úgy látjuk, hogy azért kevesebbet fizetünk – ilyenek a kereskedelem klasszikus leárazási akciói) a 3–5 százalékos devizahitel-kamat sokkal vonzóbb volt az ügyfelek számára, mint a tíz százalék feletti forintkamat.

Mindemellett jó, ha tudjuk: a lakosságnak nyújtott forinthitelek volumene 2001 és 2007 között közel négyszeresére nőtt, és a devizahitelek nem a forinthitelek terhére (azaz nem forinthiteleket váltottak át devizahitelre), hanem forinthiteleket meghaladva növekedtek.

Az alacsonyabb kamathoz persze nagyobb kockázat is társul, de ez kevésbé megfogható, mint az aktuálisan látható kamatkülönbség.

Milyen hatékonysággal tudna rábeszélni egy banki ügyintéző egy hitelfelvevőt, hogy az üzletkötés pillanatában 40 ezer forintos törlesztés helyett vállaljon 60 ezrest, mert van annak esélye, hogy a devizahitel törlesztőrészlete megnő, akár még nagyobb is lehet, mint a forint törlesztője? Mit válaszoljon arra a kérdésre, hogy mikortól változik úgy az árfolyam és meddig lesz olyan magas, hogy meghaladja a forinthitel törlesztőrészletét? És ha megtette volna: egy 2004. január elsején felvett ötéves lejáratú hitel esetén kivétel nélkül minden hónap végén többet fizetett volna a forinthiteléért, mint a svájci frank-hitelért. Vajon ebben az esetben nem kellene azzal a váddal szembenézni, hogy a bank kárt okozott egy vélelmezett, de be nem következett veszély túlhangsúlyozásával?

Itt érkeztünk el egy másik tévhithez: az, hogy a devizahitelek kockázatosak, nem jelenti azt, hogy drágábbak. A kockázatos ellentettje nem az olcsó, hanem a kiszámítható. Ha például két ember 11 évvel ezelőtt 10-10 millió forinthitelt vett volna fel, de az egyikük forintban, másikuk pedig svájci frankban, akkor a mai napig a forintban eladósodott akár kétmillió forinttal is több törlesztést fizetne, mint devizahiteles társa. Még úgy is, hogy figyelembe vesszük az utolsó fél év brutális frankerősödése miatti törlesztőrészlet-növekedést is.

A forintadós ezzel a nagyobb törlesztőrészlettel váltotta ki a bizonytalanság kockázatát. A devizában eladósodott társa pedig – összességében kisebb törlesztés mellett – viseli azt a kockázatot, hogy az aktuális összeg jóval kiszámíthatatlanabb. Azonban utóbbiak még így sem jártak rosszul: számításaim szerint az első devizahitelek megjelenése óta eltelt 114 hónapból 87 hónapban a svájci frank hó végi záróárfolyama kisebb volt a most elfogadott 180 forintos árfolyamplafonnál, és mindössze 27 hónap végi árfolyam volt nagyobb. Tehát az árfolyamgáthoz viszonyítva a „nyereség” két és félszer nagyobb, mint a magas árfolyam miatt most kialakult „veszteség”.

Farkas_István a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának volt elnöke www.ujlakaspiac.hu

A szerző a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának volt elnöke

forrás: Népszabadság

Ezt a bejegyzést 2011, szeptember 23rd, péntek 12:34-kor írták. Az összes bejegyzést itt Összes cikk találod. Ha naprakész akarsz lenni, akkor válaszd az RSS cikkek kategóriát.