Ágyő szocpol!
Hiába várják sokan a szocpol visszatérését. Az új kormány ugyanis nem szándékozik újraéleszteni a nem EU-konform „szolgáltatást”. A hangsúly a jövőben a takarékoskodáson lesz.
Mind az építési vállalkozók, mind a hitelezők, mind a lakosság várja az ingatlanpiac újjáéledését, kormányzati segítség nélkül azonban erre csekély az esély.
A válság kirobbanása, a devizahitelek „elszabadulása”, a munkanélküliség megugrása, a „szocpol kimúlása”, a hitelhez jutás megszigorítása egy csapásra a padlóra küldte az építőipart és az ingatlanpiacot.
Statisztikai adatok szerint az évek során egyre mélyebbre zuhan a szektor. Az idén 40 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Az építőipar teljesítménye 60 százalékkal zuhant 2006-hoz képest. Már a nagyprojektek is leálltak, rengeteg új építésű lakás áll üresen vevőre várva. Sok vállalkozás ment csődbe, a külföldiek közül többen kivonultak az országból.
Az új kormány a Széchenyi Terven belül kívánja rendezni a helyzetet. Bár az elfogadott államháztartási hiánycél miatt nincs lehetőség a korábbihoz hasonló olyan bőkezű juttatásra, mint a szocpol és a kamattámogatás, a maga eszközeivel próbál segíteni. Ám az otthonhoz jutás támogatásában a hangsúlyok alapvetően más területekre helyeződtek át.
A Széchenyi Terv készítőinek kiemelt szándéka a bérlakásprogram elindítása. A kormány elképzelése szerint 60 négyzetméteres lakások épülnének országszerte, amelyeknek a bérleti díja kedvezményesebb lenne a piaci árakhoz képest. A projektbe beszálló vállalkozásokat adókedvezményekkel „jutalmaznák”. A bérlakások építését nem csak azért szorgalmazza a kormány, hogy mindenki számára biztosított legyen a lakhatás, hanem azért is, mert nálunk nagyon alacsony a mobilitási hajlandóság, ami miatt nem költözünk át szívesen más városba, megyébe még akkor sem, ha ott munkát kapnánk. A bérlakásprogram része lenne a lakbértámogatás is, amely megállíthatná az egyes társadalmi rétegek leszakadását.
Arra is lehetőség nyílna a jövőben, hogy a szülők gyűjthessenek a gyermekeik számára, és akár új bérlakásba való költözéskor 3-4 évre megváltható lenne annak bérleti díja, joga.
Bár készpénzt (szocpolt) nem adna az állam az otthonhoz jutás címén, de a tervekben számos egyéb elképzelés szerepel, mely ösztönözné, jutalmazná az új ingatlanok építését. Adójóváíráson keresztül csökkenthető lenne az szja, amelyet több éven keresztül érvényesíthetnének az új lakást, házat építők, illetve a gyermeket vállalók.
Az állam mögé állna a banki hitelfelvételnek is. A kedvezőbb kondíciók érdekében az állam garanciát vállalna a hitelekre abban az esetben, ha az ügyfelek rendelkeznek előtakarékossággal, illetve igazolt jövedelemmel. Így csökkenhetne a bankok kockázata, és ezzel párhuzamosan a THM is.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzeti Gazdasági Minisztérium államtitkára megkeresésünkre megerősítette értesülésünket, miszerint nem áll vissza a szocpol intézménye. Az állam visszavonul a direkt támogatásból, inkább a megtakarítást helyezi előtérbe. Bár egyelőre nincs pontosan kidolgozott terv – a tárca várja a szakmai szereplők javaslatait -, a jogszabály-tervezet őszre kerülne a parlament elé, és januártól életbe lépne.
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
